Az EU-INFO rendszer kifejlesztője: az EU-INFO KFT - a GAK KHT-val közösen - üzemelteti ezt az EU-s agrár-vidékfejlesztési portált.

Mai dátum: 2018. 6. 22.

Start: 2000.11.9.
Keressen hír-adatbázisunkban:
Dátum:  
év hónap naptól Hírforrás:  Téma: 
  év hónap napig

Szövegrészlet: 


2018.6.13.  <<

Szükség van a gombatermesztés fejlesztésére

A hazánkban megtermelt gomba 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laska és 2-3 százaléka valamilyen egzotikus gombafajta, például, shiitake. A támogatások révén pedig a gombatermesztési technológiákat is fejleszthetik a termelők. Magyarországon 18-20 nagyobb és 300-400 kisebb gombatermesztőt tart nyilván a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A 4500 főt foglalkoztató ágazat évente mintegy 30 000 tonna gombát termel, elsősorban zárt gombatermesztő házakban. Az ágazat technológiailag még nem érte utol Európa legnagyobbjait, de a Vidékfejlesztési Programból finanszírozott fejlesztésekkel ez változhat.

Mártonffy Béla, a NAK kertészeti és beszállító osztályának elnöke az M1 Magyar gazda műsorának elmondta, az elmúlt időszakban elsősorban a komposztgyártásra helyezték a hangsúlyt, illetve a csíragyártásra. Úgy gondolják azonban, hogy itt az ideje, hogy a termesztés technológiáját is elkezdjék fejleszteni.

– A VP keretében mintegy 22 milliárd volt meghirdetve technológiafejlesztésre, igaz, hogy ebben a keretben a hűtőházak korszerűsítése, újak megvétele is szerepelt. Jelenleg a 77 pályázatból 36 nyert. Ez körülbelül nyolcmilliárd forintot jelent, ebből hatmilliárd a termesztésre és kétmilliárd a komposztgyártásra fordítható. A támogatás a termesztés felé tolódik – tette hozzá.

A kertészeti ágazat minden területére jellemző, hogy a legnagyobb felvásárlók a nagy áruházláncok, amelyek egységes minőségű árut keresnek nagy tételben. Ezeknek a követelményeknek a kistermelők nem tudnak eleget tenni. Ezért célszerű összefogniuk, termelői csoportokat és szövetkezeteket létrehozniuk. Az Országos Korona Gombaipari Egyesülés 1990-ben jött létre és az ország több régiójában képviselteti magát. Rácz József elnök elmondta, az egyesülés több termelő cégnek az összefogása révén jött létre. A gombatermesztés teljes vertikumával rendelkeznek, ebbe beletartozik a fajtakutatás, az üzemispóra-előállítás, a komposztkészítés, a termesztés és feldolgozás, a dobozos, az üveges, a fagyasztott és a szárított termékek.

Az egyesülés elsősorban a piacra jutásban segít a termelőknek, valamint szakmai konferenciák szervezésével és tanácsadással is támogatja a tagok munkáját. A csoport működteti Magyarország egyetlen gombakonzerv-üzemét. A demjéni gyárban azt a felesleget dolgozzák fel, amit nem vettek át a felvásárlók – így, frissen és feldolgozva, a teljes termést értékesíteni tudják.– A termelést mindenki önállóan végzi, viszont a piacra jutást és a csomagolás, a szállítás, ezek közösen mennek – tette hozzá Rácz József.

A hazánkban megtermelt gomba 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laska és 2-3 százaléka valamilyen egzotikus gombafajta, például, shiitake. A szakemberek szerint azonban ezek az arányok változni fognak, mivel a különlegességek magasabb jövedelmet biztosítanak a termesztőknek.

– A sampionnak, a fehérnek, tehát a termesztett csiperkének 900 forint a fogyasztói ára, míg a barnának 1300, a sima laskának 1600 forint, míg a spóramentes laskának, az eringinek pedig 2800 forint a kilogrammonkénti ára, míg a shiitakénak 3-4 ezer forint – mondta Rácz József.

Míg a termelésben lassan utolérjük Európa legjobbjait, a fogyasztás terén lemaradásunk van az egy főre jutó éves gombafogyasztásban, mindössze 1-1,5 kilogramm. Az uniós átlag ennek a duplája. A gombafogyasztás ösztönzésére a NAK több kampányt is indított. Mártonffy Béla elmondta, a kamara elindított egy promóciós programot, ebben minden évben szerepel a gomba is. Van néhány kiemelt termék, mint például a dinnye vagy az alma.

– Ebben az évben is lesz kampányunk, ezen kívül van egy európai uniós pályázat, amit a franca partnerszervezettel közösen nyertünk. A hároméves projektben is szerepel a gomba az összes többi zöldség mellett, és ezzel szeretnénk elérni, hogy a hazai fogyasztás legalább fél kilóval vagy akár egy kilóval növekedjen – mondta.

(forrás: hirado.hu/Magyar Gazda)

Agroinform

Téma: Agrár
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:

2018.6.22.
Vegyszermentes gazdálkodás - a szigorú szabályok és a kevesebb termés sokakat elriaszt
Vas megye egyik legnagyobb biogazdasága Nemesbődön van. A Vas megyei hírportál utánajárt, hogy valójában mitől bio a bio. Zsizsik Katalin, a három évvel ezelőtt alakult mezőgazdasági cég egyik ügyvezetője mesélte, hogy minden áldott nap négy óra öt perckor csörög a telefon, mert ki kell menni a földekre és el kell indítani a kapásokat, utána jövök dolgozni. Ők leginkább olajos magvakat termesztenek, és kizárólag osztrák, szlovén és német piacra szállítanak. Az ok egyszerű: kizárólag külföldön van fizetőképes kereslet a termékeikre, a magyar piacra egyszerűen nem tudnak szállítani.
Agrotrend - Beküldve: 20:38:20
2018.6.22.
A korai vetésű zöldtrágyázás jelentősége
Az ökológiai jelentőségű területeket érintő növényvédőszer-használati tilalom sok gazdálkodó számára nem teljesíthető, így más megoldást kell keresniük a zöldítés teljesítéséhez. A zöldítés legegyszerűbb módja az ökológiai másodvetés – a zöldtrágyázás. Ugyanis a zöldtrágyázás néhány szakmai szempont betartásával könnyen kivitelezhető. Ráadásul megfelelő alkalmazással jelentős szerepet tölthet be a talajtermékenység fenntartásában is.
Agroinform - Beküldve: 20:38:17
2018.6.22.
Kihívás a GMO-mentessé válásban a fehérjetakarmány előállítása
Kihívásnak nevezte Magyarország GMO-mentessé válásában az állattenyésztés fehérjetakarmány-szükségletének előállítását az agrártárca parlamenti államtitkára csütörtökökön a Tolna megyei Tevelen. Farkas Sándor a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének fórumán kijelentette: ma még a magyar növénytermesztés nem tudja előállítani a szükséges mennyiségű szemes fehérjetakarmányt, ezért import szóját kell felhasználni, és a piac sem ismeri el a nem genetikailag módosított (GMO) takarmányokkal nevelt állatok értékét.
Agrotrend - Beküldve: 20:38:16
2018.6.22.
A mezőgazdasági kapcsolatok további bővítéséről szól a 3. Budapest Afrika Fórum
A keleti és déli nyitás politikája lehetővé teszi, hogy felelevenítsük korábbi gazdasági kapcsolatainkat. Többek között ennek eredménye az immár harmadik alkalommal megrendezett Budapest Afrika Fórum, amelynek ezúttal a mezőgazdaság a témája – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Vajdahunyad várban tartott rendezvényen.
Agronapló - Beküldve: 20:38:12
2018.6.21.
Az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan szervezett szakmai napot a Nébih
Második alkalommal rendezték meg június 11-én, Tordason az étkezési és ipari máktermesztés hatósági ügyeivel foglakozó járási szakemberek szakmai tanácskozását. Az országos esemény szervezője ez alkalommal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) volt. A program résztvevői, a mindennapi hatósági feladatok megvitatásán túl, kísérőprogramként a mák virágzáskori fajtabemutatóját is megtekinthették a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán.
Agrotrend - Beküldve: 22:12:49
2018.6.21.
NAK: mindent meg kell tenni azért, hogy a fordított áfa lehetősége megmaradjon
Mindent meg kell tenni azért, hogy a fordított áfa lehetősége megmaradjon az Európai Unión belül - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán. Az elnök elmondta, a gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer engedélyezése nem kormányzati, hanem uniós hatáskörbe tartozik.
Agrotrend - Beküldve: 22:6:18
2018.6.21.
A zöldborsó az új magyar sikerzöldség
Nagy lehetőségek rejlenek a zöldborsótermesztésben Magyarországon – írja a Magyar Idők keddi számában. A konzervipari felhasználásra szánt hüvelyes iránt nagy a kereslet, de fagyasztva és frissen is jól fogy a magyar borsó. Az idén az árak is magasabbak, ugyanakkor a termőterület a tavalyi ugrásszerű emelkedés után kissé visszaesett. Élen jár hazánk a zöldborsótermesztésben, a legnagyobb mennyiségben a konzervipar használja fel a kedvelt zöldségfélét, de fagyasztott és friss formában is jelentős tétel jut a piacokra.
Agronapló - Beküldve: 22:6:16
2018.6.21.
Idén kevés termelőnek hoz nyereséget a zöldborsó-termesztés
Bár a közelmúlt viharai csak néhol károsították a zöldborsó-állományokat, a termésmennyiség lényegesen elmarad a várttól. A kisebb hozam a tavaszi szélsőséges időjárás következménye. A márciusi hideg miatt 2 hetet csúszott a vetés, ezért a májusi rendkívüli meleg és aszályos időjárásra nem tudtak kellően felkészülni a növények, illetve a szokatlan hőség miatt kevés hüvely fejlődött ki rajtuk.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 22:6:15
2018.6.20.
Viharok után és aratás előtt - Nyugat-Magyarország
Az agrárszektor.hu felkerekedett, hogy a viharok után szembesüljön az őszi kultúrák állapotával. A látogatás apropóját a sárvári kalászos és repcebemutató adta, amelyet a Dr. Szabó Agrokémiai Kft., a Carmeuse Hungária Kft., a Caussade Semences Hungary Kft., a Kuhn Center Magyarország Kft. és a Saaten-Union Hungaria Kft. szervezett. Nemcsak a sárvári Varga Ferenc tábláit jártuk be, de Kesik Péter gazdálkodó kalauzolásával Beled környékét is szemügyre vettük.
Agrárszektor - Beküldve: 20:25:57
2018.6.20.
Vége az esőnek: végre elkezdődhet az aratás
Az elmúlt hetek meglehetősen csapadékos, főként záporos, zivataros időjárása után a héten csökken a csapadék mennyisége, esőre, záporra és zivatarra csak csütörtökön és pénteken lehet majd számítani. A hét vége felé egy hidegfront érkezik Magyarországra, így a hétvégén a meleg is jelentősen mérséklődni fog. Jó hír azonban, hogy a héten a repce és az őszi búza aratása is elkezdődhet a legtöbb helyen.
Agrárszektor - Beküldve: 20:25:55
2018.6.19.
Csak a fele elfogadható színvonalú a málnaültetvényeknek
Kritikus mértékben visszaszorult a magyar málnatermesztés. A málna fagyasztóipari hasznosítása jelenleg a megszűnés határán áll. A magyar málnatermesztés évről évre csökkenő tendenciát mutat, idén kevesebb, mint ezer tonna málnát takaríthatnak be a 200 hektárnyi termőterületről, amelynek csak a fele elfogadható színvonalú ültetvény - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke.
Agrotrend - Beküldve: 21:36:42
2018.6.18.
Figyelem! Változások az agrárgazdasági képzésekre vonatkozó pályázatban
Módosult a VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című felhívás. A felhívás lényegi módosulása, hogy a "3.1.1.1. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek" fejezetéből törlésre kerül az ÚMVP kötelező képzések biztosítása. Ennek oka, hogy a törölt képzések vagy már biztosításra kerültek az intézkedés keretein kívül, vagy a hozzájuk kapcsolódó intézkedés nem került meghirdetésre, így képzési kötelezettség nem keletkezett. Emellett törlésre került a minőségrendszerekhez kapcsolódó kötelező képzés biztosítása is.
Agrotrend - Beküldve: 20:50:2
   


Partnereink:

Az EU-Info OJ, AGRIC és RAPID
szolgáltatásaink támogatója:

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladat Fejezeti Kezelésű Előirányzat

Szakmai együttműködő partnerünk: Magyar Agrárkamara
Korábbi támogatóink: PHARE program (EU Kom. Strat.), International Visegrad Fund, FAO SEUR,
Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság

 

Aktuális támogatónk:


2004. június 21-2005. december 31.



Korábbi támogatóink:

OJ, Agric, RAPID, Midday
2003. február 14-2004. február 14.

SQL Adatbázisok
2003. február 8-2003. december 31.

Környezetvédelmi témák
2003. február-2003. december

 

A mai napon a dokumentumok száma a (1) HÍREK adatbázisban: 36262db, (2) OJ Adatbázisban: 11963db, (3) AGRIC adazbázisban: 16804db.

 

Az EU-INFO rendszerben szereplő, angolról magyar nyelvre történt gépi fordítások alapján keletkezett dokumentumok nyelvileg és jogilag nem lektorált anyagok, nem képeznek jogforrást, az azokban szereplő információk elsődleges célja a szakmai tájékoztatás.


Originally published in the official languages of the European Community in the Official Journal of the European Communities by the Office for Official Publications of the European Communities. Responsibility for the translation into Hungarian from the original English edition lies entirely with the translator or publisher.

Home - Hírek - Közlöny ("C", "L") - Agrár rendeletek - ADAT-bázis - Mi az EU-Info?

További felvilágosítás: GAK Kht., tel.: 28/521-120