Az EU-INFO rendszer kifejlesztője: az EU-INFO KFT - a GAK KHT-val közösen - üzemelteti ezt az EU-s agrár-vidékfejlesztési portált.

Mai dátum: 2018. 5. 23.

Start: 2000.11.9.
Keressen hír-adatbázisunkban:
Dátum:  
év hónap naptól Hírforrás:  Téma: 
  év hónap napig

Szövegrészlet: 


2018.5.17.  <<

Bezuhantak a sertésfelvásárlási árak

Eldobált szendvicseket ehettek fel a vaddisznók, de a vírust be lehet hurcolni ruhával, cipővel is – magyarázza Eicher József, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke (ügyvezető igazgatója A szerk.) „A sózással, füstöléssel sem lehet elpusztítani az afrikai sertéspestist, így azt lehet feltételezni, hogy Ukrajnában elhullott, leölt fertőzött állatokat feldolgoztak, és élelmiszerként hoztak be Magyarországra. Az emberre egyáltalán nem veszélyes, más állatokra sem, de a sertések rövid időn belül megfertőződhetnek és elhullanak. Ezért retteg tőlük minden állattartó, hiszen állományokat pusztíthat ki” – fejtegette Eicher a hvg.hu-nak.

Nem az embereket kell védeni a sertéshústól, hanem a disznókat az emberektől. Kizárólag az állományra veszélyes a vírus, amely feltehetően élelmiszerként, élelmiszer-hulladékként, vagy állat- és takarmányszállítással kerülhetett az országba.

A kerítés ezen nem segít, hét fertőzött vaddisznó döntheti be a sertéságazatot

Eldobált szendvicseket ehettek fel a vaddisznók, de a vírust be lehet hurcolni ruhával, cipővel is

– magyarázza Eicher József, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke (ügyvezető igazgatója A szerk.) „A sózással, füstöléssel sem lehet elpusztítani az afrikai sertéspestist, így azt lehet feltételezni, hogy Ukrajnában elhullott, leölt fertőzött állatokat feldolgoztak, és élelmiszerként hoztak be Magyarországra. Az emberre egyáltalán nem veszélyes, más állatokra sem, de a sertések rövid időn belül megfertőződhetnek és elhullanak. Ezért retteg tőlük minden állattartó, hiszen állományokat pusztíthat ki” – fejtegette Eicher a hvg.hu-nak.

Már évekkel ezelőtt megjelent a környező országokban az afrikai sertéspestis, a kérdés csak az volt, hogy mikor jut be hozzánk. Végül április 21-én, Gyöngyös környékén mutatták ki, majd további hat vaddisznó tetemében találtak vírust. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az elhullott állatok környékén a sertéstartóknál is, és a vaddisznók vadászatára vonatkozóan is szigorú intézkedéseket rendelt el, a területeket megfigyelési, ellenőrzött és fertőzött zónákra osztották.

Fertőzött zónák egyelőre csak Heves megyében vannak(megfigyelésiek Szabolcs-Szatmár-Beregben is), de az ázsiai országok, Szerbia és Oroszország exporttilalma az összes magyar disznóra vonatkozik. A sertéspiacon bent ragadt 40-50 ezer tonnányi hús a belpiaci árakat is bedöntötte (a hazai össztermék 340 ezer tonna, ebből évente 140 ezer tonna megy külföldre), holott a vírust még egyetlen házi sertésben sem mutatták ki.

Tehát egyelőre úgy állunk, hogy hét, vélhetően külföldről behurcolt élelmiszer-hulladéktól megfertőzött vaddisznó döntheti be az egész sertéságazatot.

A válság évekig is elhúzódhat, ezért most azon dolgozik az ágazat, hogy Heves megyére szűkítsék az export tilalmát. Ha ezt elérik, akkor is nagyjából még fél évig tarthat az egész országra kiterjedő tilalom.

Csak az úszhatja meg, aki több lábon áll

„Már a sertéspestis megjelenése után rögtön 20 forinttal kevesebbet fizettek a sertésért a felvásárlók” – magyarázza Nagy Gyula, rábacsécsényi tenyésztő azt, hogy hiába vannak több száz kilométerre a fertőzött Heves megyei területtől, az árak zuhanása mindenütt elindult az exporttilalom miatt a magyar piacon rekedt 40 ezer tonnányi hús miatt.

„Több esetben a már leszerződött húsért is 20-30-40 forinttal kevesebbet fizetnek, ez drámai hatással lehet a sertéstartókra. Ugyanis az exporttilalmat akkor oldhatják fel, ha huzamosan fennáll, hogy nincs fertőzés, ez akár évekig is eltarthat, akkor is, ha a csak vaddisznókban mutatták ki a vírust” – mondja Nagy Gyula, aki a 250-es állományának a nagy részét vágóhidakkal leszerződve értékesíti.

„Háromszázötven forint volt a kilónkénti ár, most ez csökkent nálam 20 forinttal, de ha lejjebb esik az ár, akkor már csak veszteségem lesz rajta” – tette hozzá a tenyésztő. „Csak az úszhatja meg ezt a válságot, aki több lábon állt, vagy vannak tartalékai, a többiek lehúzhatják a rolót” – véli a dunántúli sertéstenyésztő.

Hiányolják a B tervet

„Sokan kihasználják a helyzetet, alacsonyabb árat adnak a sertésért, a termelők meg szorongatott helyzetben vannak, mert a disznót nem lehet csak úgy félretenni a polcra, mint egy cipőt, hogy majd eladom, ha jobb lesz az ára. Az állatot etetni kell, nő a súlya” – magyarázza a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. Eicher József szerint a helyes az volna, ha a felvásárlók, vágóhidak, feldolgozók méltányolnák a helyzetet, és nem szorítanák azonnal le az árakat.

„Már egy idő óta készülnünk kellett arra, hogy mit teszünk, ha nálunk is megjelenik a vírus. Kellene lennie egy intelligens B tervnek is, el kellett volna tervezni, hova tudjuk eladni a bent ragadt terméket” – véli Éder Tamás, Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Mindezzel együtt a szakember szerint is egy lefelé húzó spirált indíthat el az, ha a feldolgozók, a kereskedők kihasználják a sertéstartók kiszolgáltatott helyzetét.

„Felvetődött, hogy az érintett 2 ezer hektár köré kerítést húznának, mint Csehországban, ahol sikerült is megállítani a fertőzést” – magyarázza Eicher József. Hozzátéve, hogy szerinte attól válik nehézkessé ez az intézkedés, hogy pont a Mátra természetvédelmi területén van, ahol rengeteg a turista. Így egyelőre kerítés nincs, csak a zónákra vonatkozó szigorú intézkedések - egyes területeket azért villanypásztorral kerítenek be -, és a várakozás, hogy csak egy kisebb régióra szűkítik a tilalmat, amire egyébként eddig nem volt példa.

Ennyiért értelmetlen disznót hizlalni

„Emberi egészségre teljesen ártalmatlan, ezt mindenütt tudják” – állítja Raskó György, agrárközgazdász, aki vállalkozóként szintén érintett a sertéspiacot sújtó, az exportot megtiltó rendelkezések következményeiben. A szakember szerint a tilalmat elrendelő országok visszaéltek a Kereskedelmi Világszervezet egyezményével, amikor ezt az importblokkot bejelentették, nem véletlen, hogy az uniós országokba továbbra is lehet szállítani.

A katasztrofális árak értelmetlenné teszik a hizlalást – magyarázza Raskó, aki szerint azonban hiú remény az, hogy lokalizálni lehet a tilalmat, magyarul, semmiféle gyakorlata nincs annak, hogy egy országon belül pusztán egy megyére szűkítsék a blokkot.

Az agrárvállalkozó szerint azonban mindent meg kell tenni az állomány biztonsága érdekében, ő maga is tájékoztatta a dolgozóit is, hogy figyeljenek oda, próbálják kerülni az érintkezést a külföldről, főként Ukrajnából érkezett vendégmunkásokkal, még ha ez kényes kérdés is. Mivel a Romániából és Ukrajnából érkezők több esetben otthonról hoznak élelmiszert, mivel ott ez jóval olcsóbb, jó eséllyel hurcolhatnak be fertőzést, ami éppen azért veszélyes, mivel az emberi egészségre ártalmatlan, így észrevétlen marad, de a sertések közé behurcolva végzetes lehet.

Forrás:

hvg.hu

Magyar Mezőgazdaság

Téma: Agrár
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:

2018.5.23.
Fiatal gazdák! Változás a kifizetésben!
Módosultak a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának feltételei. A módosítás értelmében kifizetési kérelmet „legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig” van lehetőség benyújtani, míg korábban ez a határidő a működtetési időszak 5. évében megnyíló kifizetési időszak vége volt. A 10%-ra kifizetési kérelmet 2018. június 1. és 30. közötti időszakban kell benyújtani.
Agrotrend - Beküldve: 22:1:38
2018.5.23.
Kevesebb méh gyűjt mézet, talán a napraforgó segít az ágazatnak
A méhészetek szempontjából gyenge repcevirágzás után azonnal berobbant az akácok virágzása. Mivel az akácból készül a legdrágább méz, ez a méhészek számára a legfontosabb időszak - bár idén sem lesz fényes a termés. A megoldást, az elmúlt évhez hasonlóan, ismét a napraforgó jelentheti. Czémán László méhész, a söjtöri méhészek egyesületének elnöke a zaol.hu-nak elmondta, hogy az akácvirágzásra is csak a múlt hét végéig számíthattak.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 22:1:37
2018.5.23.
Még érdemes az egységes kérelemben jelölni a másodvetési szándékot
Fontos szabály, hogy 10 hektár (ha) szántóterület felett a zöldítésben két növény termesztése elvárt, és ahol a legnagyobb területet elfoglaló növénykultúra területe nem haladhatja meg a szántóterület 75%-át (parlagon hagyott terület), a víz alatt álló kultúra (rizs, indián rizs) és az ideiglenes gyep nagyobb arányban is jelen lehet. Amennyiben a szántóterület eléri a 30 ha-t, már három növényt kell tervezni, ahol a legnagyobb területet elfoglaló növény területe nem haladhatja meg a 75%-ot és a két legnagyobb növény együttesen a 95%-ot.
Agroinform - Beküldve: 22:1:35
2018.5.23.
Figyelem, kötelező meggyfelvásárlási szerződést kötni!
2017. június 16-ától a törvény kötelező szerződést ír elő a meggyfelvásárlásra, így a szabályozás előírásait az érintetteknek az idei meggyszezonban is alkalmazniuk kell. A közelgő meggyszezonra való tekintettel a kamara felhívja a meggyfeldolgozók és -felvásárlók figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény alapján szerződéskötési kötelezettség vonatkozik a feldolgozóipari meggy felvásárlására.
Agroinform - Beküldve: 22:1:33
2018.5.23.
Nagy István: új vidékfejlesztési pályázatok jönnek
„Gazdának lenni jó.” Ezt az életérzést kellene átadni a fiataloknak Nagy István agrárminiszter szerint, illetve megteremteni azt a stabilitást, ami a hosszú távú tervezéshez, fejlődéshez nélkülözhetelen. Ezt célozná az osztatlan közös tulajdonok felszámolása is, amihez már az őszre kormány elé kerülne komplex törvénytervezet. A frissen kinevezett tárcavezető nem rejti véka alá szoros kötődését az állattenyésztéshez, azt a régi igazságot vallja ugyanis, hogy az agrárium nem működőképes állattenyésztés nélkül, ugyanúgy ahogy a vidék sem létezhet mezőgazdaság nélkül és mezőgazdaság sincs vidék nélkül.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 22:1:30
2018.5.23.
A kőszegi szőlőnek jól jött az eső: virágrobbanás előtt
Jól jött az áztató eső a kőszegi szőlőültetvényeken, és fagy sem okozott gondot a hosszúra nyúlt tél ellenére. Az idén előbbre várják a virágzást, mint Medárd napja. Vegyes képet mutatott a tavasz eddig: márciusban mintha január lett volna, aztán április közepén mintha június. A természet, a szántóföldi kultúrák és a gyümölcsösök igazodnak, ahogy tudnak az olykor extrém időjárási körülményekhez.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 22:1:28
2018.5.23.
Új tagdíjrezsim a NAK-nál
Az átalakuló díjfizetési rendszerben az előzetes számítások szerint a tagok csaknem 85 százalékánál a tagdíj nem változik, kilenc százalékuk pedig a jövőben kevesebb tagdíjat fizet majd. Mindeközben kedvezőbbek lesznek az eljárási szabályok, például a díjfizetési határidő is meghosszabbodik. A tagdíjrendszer megváltoztatásáról döntött küldöttgyűlésén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A köztestület tájékoztatása szerint a tagdíjsávok módosítása az arányosabb teherviselést és az átláthatóbb, egyszerűbb struktúra kialakítását teszi lehetővé.
Agrotrend - Beküldve: 22:1:26
2018.5.22.
Új korszak kezdődik: Nagy István az Agrárminisztérium élén
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött kinevezési ünnepségen adta át a kormány tizenhárom miniszterének megbízólevelét, köztük - a Fazekas Sándort váltó - Nagy István agrárminiszternek, eddigi FM-miniszterhelyettesnek.
Agrotrend - Beküldve: 20:33:0
2018.5.22.
A magyar agrárium jövője: a fő kihívások és feladatok a most kezdődő ciklusban
A siker kulcsa az összefogás az új kormány agrárminisztere szerint. Nagy István a Magyar Idők c. lapnak adott interjúban elmondta: jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, valamint a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén. A fiatalokra is számít a tárcavezető, ezért azon dolgozik, hogy a falu ne a múltat, hanem a biztos megélhetést nyújtó jövőt jelentse az új generáció számára.
Agrotrend - Beküldve: 20:32:56
2018.5.22.
Vízgazdálkodással és fenntarthatósággal foglalkozó alosztály alakult az agrárkamarában
Létrejött a kamarán belül a vízgazdálkodási alosztály és a környezeti és fenntarthatósági alosztály – közölte a NAK. A céljaik közt szerepel egyebek közt a vízjogi engedélyezési folyamatok egyszerűsítése, szántóföldi vízkezelési technológiák kidolgozása, az öntözésfejlesztés, továbbá foglalkoznak az ökológiai gazdálkodással, a növényvédő szerek használatával is.
Agronapló - Beküldve: 20:32:47
2018.5.22.
A hazai agrár-és élelmiszergazdaság jövője - a NAK hosszútávú javaslata
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2018. május 17-én Gödöllőn tartotta országos küldöttgyűlését, melynek beszámolója már elérhető a NAK weboldalán. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a hazai agrár- és élelmiszergazdaság hosszú távú fejlesztését célzó programjavaslatát. A köztestület küldöttgyűlésén bemutatott dokumentum a strukturális alapoktól tekinti át az agrár- és élelmiszerszektort, feltérképezi a fejlődést akadályozó tényezőket, és azokra konkrét megoldási javaslatokat kínál.
Agrotrend - Beküldve: 20:32:43
2018.5.22.
Visszaköltözik Budapestre a vidékfejlesztési államtitkárság
Négy éve került Kecskemétre a vidékfejlesztési államtitkárság, hamarosan azonban visszakerülhet Budapestre. A vidékfejlesztési államtitkárságot 2014-ben helyezte a Miniszterelnökség alá az Orbán-kormány, ekkor költöztették át az államtitkárságot Budapestről Kecskemétre. A vidékfejlesztés most újra az agrártárcához kerül, ezzel együtt a Budapestre költöztetést is tervezik – mondta el Nagy István, az új agrárminiszter a Magyar Időkben megjelent interjúban.
Agroinform - Beküldve: 20:32:2
   


Partnereink:

Az EU-Info OJ, AGRIC és RAPID
szolgáltatásaink támogatója:

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladat Fejezeti Kezelésű Előirányzat

Szakmai együttműködő partnerünk: Magyar Agrárkamara
Korábbi támogatóink: PHARE program (EU Kom. Strat.), International Visegrad Fund, FAO SEUR,
Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság

 

Aktuális támogatónk:


2004. június 21-2005. december 31.



Korábbi támogatóink:

OJ, Agric, RAPID, Midday
2003. február 14-2004. február 14.

SQL Adatbázisok
2003. február 8-2003. december 31.

Környezetvédelmi témák
2003. február-2003. december

 

A mai napon a dokumentumok száma a (1) HÍREK adatbázisban: 36021db, (2) OJ Adatbázisban: 11963db, (3) AGRIC adazbázisban: 16804db.

 

Az EU-INFO rendszerben szereplő, angolról magyar nyelvre történt gépi fordítások alapján keletkezett dokumentumok nyelvileg és jogilag nem lektorált anyagok, nem képeznek jogforrást, az azokban szereplő információk elsődleges célja a szakmai tájékoztatás.


Originally published in the official languages of the European Community in the Official Journal of the European Communities by the Office for Official Publications of the European Communities. Responsibility for the translation into Hungarian from the original English edition lies entirely with the translator or publisher.

Home - Hírek - Közlöny ("C", "L") - Agrár rendeletek - ADAT-bázis - Mi az EU-Info?

További felvilágosítás: GAK Kht., tel.: 28/521-120