Az EU-INFO rendszer kifejlesztője: az EU-INFO KFT - a GAK KHT-val közösen - üzemelteti ezt az EU-s agrár-vidékfejlesztési portált.

Mai dátum: 2018. 1. 18.

Start: 2000.11.9.
Keressen hír-adatbázisunkban:
Dátum:  
év hónap naptól Hírforrás:  Téma: 
  év hónap napig

Szövegrészlet: 


2018.1.13.  <<

A kiállítás kedvet ad a tartáshoz

Kiskőrös városa adott otthont a hazai hobbinyúl-tenyésztés legnagyobb seregszemléjének. A jó hangulatú rendezvény közönségsikert hozott, emellett pedig nemzetközi érdeklődést is keltett, hiszen osztrák, szlovák, ukrán, bolgár és, szerb érdeklődők is voltak, akik magyar vérvonalú egyedekkel szerették volna frissíteni saját állományukat. A szervezők egy kicsit féltek a 2017-es országos kiállítás megszervezésétől, mert az év elég rosszul indult.

Rendkívül hideg volt a tél, rosszul sikerültek az első fialások és tartani lehetett attól, hogy nem lesz tökéletes a kisnyulak minősége. Szerencsére a félelmek nem igazolódtak be, meg lehetett őrizni a korábbi évek seregszemléinek darabszámát, és sikerült olyan kiállítást összehozni, amely méltóan képviselte a hazai tenyésztés egészét.

Több mint 80 tenyésztő hozta el 644 állatát. Meghatározó volt az óriás fajták jelenléte, de a középnagy testűek is

szépen zárkóztak fel létszámukban. A kistestűek adták a kiállított nyulak tizedét, így már ők is kiállítás karakterének meghatározói voltak. Külön színfoltot jelentettek a különleges szőrzetű nyulak, az angórák és a rexek, utóbbiak között néhány figyelemre méltó rajzolatos egyed is akadt. Szép eredmények születtek. A tenyésztők szakértelmét jelzi, hogy alig volt 94 pont körüli egyed és szép számmal akadtak 97, 97 és fél pontos nyulak is.

Egy ilyen rendezvény nem csak jó program a környékbelieknek, Király Attila, a Magyar Nyúltenyésztők Országos Egyesületének vezetője elmondta, hogy kedvet is csinál a tenyésztéshez.

Több éves tapasztalat az, hogy ahol kiállítást rendeznek, ott megjön a kedv a nyulászkodáshoz, nő a tartók száma és új tagok is lépnek be az egyesületbe. A következő években az országos nyúlkiállítás ellátogat olyan városokba is, amelyek környéke nem kifejezetten nyulas körzet, ám jó terepe lehet a nyúltenyésztés népszerűsítésének.

Idehaza egy 5-600 egyedet felvonultató kiállítás megszervezése már siker, de tőlünk nyugatabbra egy átlagos szemlére több tízezer állatot is elvisznek. A következő évek célja, hogy a hazai kiállításokat az ezres határ fölé lehessen vinni.

A VIII. Országos Nyúlkiállítás a szervezők szándéka szerint a nyúlhús fogyasztás népszerűsítését is szolgálta. Nyolc csapat főzött különböző nyúlételeket, ráadásul úgy, hogy az elkészült étkek egyaránt kiszolgálják a korszerű táplálkozás iránt érdeklődőket és a hagyományos ízek kedvelőit is. Így aztán készült például citromos babéros nyúlragú leves, ami kókuszzsírral és rizsliszttel készült, de volt hagyományos nyúlpörkölt juhtúrós sztrapacskával is.

Forrás:

magyarmezogazdasag.hu

Magyar Mezőgazdaság

Téma: Környezet
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:

2018.1.17.
Új trendek jelenhetnek meg a borkultúrában 2018-ban
Reneszánszukat élhetik egyes tradicionális borvidékek, egyre kedveltebbek a régi szőlőfajták. Új termelőterületek emelkedhetnek fel, egyre nagyobb az online borkereskedelem volumene. Átalakul a borkóstolás is, valamint a szőlőültetvényeken is megjelenhetnek a robotok. A bortermelők és a borkedvelők is örömmel mondtak búcsút 2017-nek. A tavalyi év évtizedek távlatában nézve is katasztrofálisnak bizonyult a globális bortermelés számára, elsősorban az értékes szőlőtermést pusztító természeti csapások miatt. Az idei év azonban új, kedvező fordulatokat hozhat a bor világában.
Agrotrend - Beküldve: 22:1:27
2018.1.17.
Párosan szépek
Több mint négyszáz tagú a magyalfélék nagy családja, közöttük találhatjuk a Közép-Európában honos közönséges magyalt (Ilex aquifolium). Így nem véletlen, hogy számos, középkori keletű hiedelem is kötődik hozzá, például: bogyói és levelei hatásosan űzik a boszorkányt és az ördögöt. Azt is tartották róla, hogy ha bőven terem, hosszú és hideg tél várható, amikor a megpuhult bogyója fontos élelme lesz a madaraknak. Ami az ember számára viszont mérgező!
Szabad Föld - Beküldve: 22:1:17
2018.1.16.
Az aranyszínű sárgaság ellen az egyetlen esély a megelőzés
Egyre több borvidéken bukkan fel a szőlőre végzetes csapást jelentő aranyszínű sárgaság betegség, amely ellen az egyetlen esélyt az időben történő megelőzés jelenti, mégpedig a kórokozót terjesztő szőlőkabóca kiiktatásával. A Zalai, a Badacsonyi, a Móri, a Balatonboglári és a Soproni borvidék után 2017-ben a Neszmélyi, az Etyek-Budai és a Pécsi borvidéken is azonosította a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget a Nébih – írja a Syngenta blog.
Agroinform - Beküldve: 8:37:56
2018.1.16.
Előrehozott lemosó permetezés javasolt
A hét végén már jöhet a lehűlés, de csak néhány fokkal süllyed fagypont alá a hőmérséklet. Figyeljük a hőmérséklet alakulását és gondoljunk rá, hogy érdemes korábbra hozni a tél végi lemosó permetezést, mert az áttelelő kártevőknek és kórokozóknak eddig nagyon kedvezően alakult az időjárás. Különösen az olyan hidegben is fejlődő gombáknak kedvezett a tél, mint a tafrinás levélfodrosodás kórokozója, a Taphrina deformans. Ez a gomba már 4 °C fölött képes szaporodni és a fertőzéséhez is elegendő számára a 4-14 °C. Természetesen fogékony növényi részre is szükség van a betegség kialakulásához, de eddig zavartalanul képezhette a szaporítóképleteit.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 8:36:33
2018.1.14.
Hatékony a vaddisznók befogási programja – már száznál több egyedet fogtak be
A főváros környéki erdőkben csütörtök reggel öt vaddisznót fogtak be a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, ezzel egy év alatt százra emelkedett a területről sikeresen eltávolított állatok száma - közölte a társaság. A vadak egy részét nyomkövető nyakörvvel szerelik fel, ennek segítségével feltérképezhető az állatok élettere és mozgása. „A befogás nyár végétől kezdődően, főleg a téli időszakban eredményes, amikor már önállóan mozognak a tapasztalatlanabb, fiatal állatok, akiket aztán télen a szűkebb táplálékkínálat miatt könnyebb a befogóba csalogatni” – mondta Kovács Ferenc, a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdőgondnoka.
Agrotrend - Beküldve: 21:3:20
2018.1.14.
Új világnapot ünnepelhetünk
A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, üdvözli az ENSZ Közgyűlés határozatát a családi gazdálkodás nemzetközi évtizedének meghirdetéséről, az illegális halászat elleni figyelemfelhívó napról, és a tevefélék, illetve a hagyományos halászat és akvakultúra nemzetközi évéről. Sőt, ezentúl május 20-a a méhek nemzetközi napja lesz. Azzal, hogy 2019-ben elkezdődik a Családi gazdálkodás nemzetközi évtizede, az ENSZ azon emberek helyzetére irányítja a figyelmet, akik, bár élelmünk több mint 80 százalékát termelik, mégis helyzetük nagyon kiszolgáltatott.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 21:3:12
2018.1.13.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segíti a KlimAdat projekt
Cselekvő zöldpolitikára, ezen belül olyan szemléletformáló fejlesztésekre van szükség, mint a KlimAdat projekt, amely az éghajlatváltozás magyarországi hatásainak feltérképezését szolgálja – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára. V. Németh Zsolt a projekt nyitórendezvényén kiemelte, hogy a fejlesztési időszakban az FM háttérintézményeként működő Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) beszerzett egy a klímamodellezési feladatok elvégzésére alkalmas, nagyteljesítményű Apollo szuperszámítógépet. Ezzel lerakták az alapjait annak, hogy az OMSZ a jövőben a közép-európai régió meteorológiai szolgálatai között vezető szerepet töltsön be.
Agroinform - Beküldve: 22:29:9
2018.1.13.
A kiállítás kedvet ad a tartáshoz
Kiskőrös városa adott otthont a hazai hobbinyúl-tenyésztés legnagyobb seregszemléjének. A jó hangulatú rendezvény közönségsikert hozott, emellett pedig nemzetközi érdeklődést is keltett, hiszen osztrák, szlovák, ukrán, bolgár és, szerb érdeklődők is voltak, akik magyar vérvonalú egyedekkel szerették volna frissíteni saját állományukat. A szervezők egy kicsit féltek a 2017-es országos kiállítás megszervezésétől, mert az év elég rosszul indult.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 22:29:5
2018.1.12.
Még 3 hétig lehet pályázni az új rendezvényes AMC-pályázatokra!
2018. január 31-ig 2 pályázati ablakban, 85 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a rendezvényeket szervező, magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci megjelenését erősítő, az agrárágazatunkat, avagy annak valamely szegmensét bemutató, fejlesztő, gazdasági társaságok, köztestületek, szövetségek, egyesületek, alapítványok és szakmai szervezetek, terméktanácsok.
Agrotrend - Beküldve: 11:3:3
2018.1.12.
Reménykedhetnek a vállalkozást tervezők a visszaélések után is
Még 2016. augusztus 25-én jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázat, amelynek visszavonásáról – a tömeges visszaélések miatt – néhány nappal ezelőtt döntött a Miniszterelnökség. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár január 9-i sajtótájékoztatóján betekintést adott az előzményekbe és a visszavonáshoz vezető okokba.
Agrotrend - Beküldve: 11:3:2
2018.1.12.
Idén már az őstermelőknek is elkészíti a NAV az adóbevallását
Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét, hétfőtől már az e-szja webes kitöltő felülete is elérhető a NAV honlapjáról – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Agronapló - Beküldve: 11:2:57
2018.1.11.
Diverzifikációs pályázat: lehet-e még reménykedni?
A Miniszterelnökség tömeges visszaélések miatt vonta vissza nem rég a diverzifikációs pályázatot, így a tisztességes pályázók is rosszul jártak. A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázat visszavonásáról néhány napja döntött a Miniszterelnökség. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár január 9-i sajtótájékoztatón beszélt a visszavonás okairól – számolt be a nak.hu. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság lehetővé tette, hogy a nagy sikerű, a fiatal gazdákat segítő pályázat mintájára ezt a pályázatot is hasonló feltételekkel írják ki.
Agroinform - Beküldve: 21:19:32
   


Partnereink:

Az EU-Info OJ, AGRIC és RAPID
szolgáltatásaink támogatója:

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladat Fejezeti Kezelésű Előirányzat

Szakmai együttműködő partnerünk: Magyar Agrárkamara
Korábbi támogatóink: PHARE program (EU Kom. Strat.), International Visegrad Fund, FAO SEUR,
Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság

 

Aktuális támogatónk:


2004. június 21-2005. december 31.



Korábbi támogatóink:

OJ, Agric, RAPID, Midday
2003. február 14-2004. február 14.

SQL Adatbázisok
2003. február 8-2003. december 31.

Környezetvédelmi témák
2003. február-2003. december

 

A mai napon a dokumentumok száma a (1) HÍREK adatbázisban: 35131db, (2) OJ Adatbázisban: 11963db, (3) AGRIC adazbázisban: 16804db.

 

Az EU-INFO rendszerben szereplő, angolról magyar nyelvre történt gépi fordítások alapján keletkezett dokumentumok nyelvileg és jogilag nem lektorált anyagok, nem képeznek jogforrást, az azokban szereplő információk elsődleges célja a szakmai tájékoztatás.


Originally published in the official languages of the European Community in the Official Journal of the European Communities by the Office for Official Publications of the European Communities. Responsibility for the translation into Hungarian from the original English edition lies entirely with the translator or publisher.

Home - Hírek - Közlöny ("C", "L") - Agrár rendeletek - ADAT-bázis - Mi az EU-Info?

További felvilágosítás: GAK Kht., tel.: 28/521-120