Az EU-INFO rendszer kifejlesztője: az EU-INFO KFT - a GAK KHT-val közösen - üzemelteti ezt az EU-s agrár-vidékfejlesztési portált.

Mai dátum: 2018. 2. 23.

Start: 2000.11.9.
Keressen hír-adatbázisunkban:
Dátum:  
év hónap naptól Hírforrás:  Téma: 
  év hónap napig

Szövegrészlet: 


2017.9.13.  <<

Sláger a mag nélküli

Hazánkban 1000 hektáron termesztenek csemegeszőlőt, leginkább Bács-Kiskunban, Somogyban és Tolnában – adta közre az információt az agrárkamara. Évente átlagosan 2,5-3 kg-ot fogyasztunk, és egyre inkább keresettek a mag nélküli fajták. Ez utóbbiak a boltokban szinte kizárólag importból származnak. A hazai csemegeszőlők közül talán a saszla az egyetlen, amely nagyobb mennyiségben jelenik meg a piacokon és a boltokban, de ez a fajta csak rövid ideig tartható el. Pedig van egy sor hazai szőlő, amelyet érdemes lenne nagy tételben termelni és ellátni vele a boltokat.

Ilyen például az Arkadija, a Pannónia kincse és az Éva. Szőlőt szinte egész évben kínálnak a boltok, de az ősz kivételével főként import termékek kaphatók, amelyek elsősorban Olaszországból származnak, s időnként találni argentin, brazil, chilei, dél-afrikai vagy perui árut is.

Jó lenne itthon is ráállni az eltartható szőlők termesztésére és fejleszteni a tárolást, mert az import az utóbbi öt évben jelentősen, 5000 tonnáról 7300-ra nőtt. Ez egyértelműen az idehaza megtermelt mennyiség jelentős csökkenésével és a kereslet növekedésével magyarázható. Míg a ’70-es évek végén 7500 hektáron átlagosan 68 ezer tonna étkezési szőlőt állítottunk elő, addig mára az ezerhektárnyi termőterületről nagyjából 15 ezer tonna gyümölcs származik. Az étkezési szőlő kínálatában a hazai termesztésűek körében – a már említett fajták mellett – a kékszőlők közül a nagyfürtű Guzal kara vagy a késői érésű Moldavia említendő. A klasszikusok között tartjuk számon az Itáliát és a bíbor színű Cardinált, mely a hazai termesztésben is jelentősebb mennyiségben megtalálható.

Az utóbbi időben Magyarországon is számos új fajta jelent meg, s a világban tapasztalható trendeknek megfelelően főként a mag nélküliek iránt nő a kereslet.

Szabad Föld

Téma: Élelmiszer
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:

2018.1.17.
A tojás ára emelkedett a legjobban
A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők 2,3-2,4 százalékos éves átlagos inflációt vártak 2017-re, decemberre 2,2 százalékos inflációval számoltak a novemberi 2,5 százalék után. Az infláció decemberi lassulásában az üzemanyagok árának mérséklődése játszott főszerepet. A legnagyobb drágulást a szeszes italoknál, a dohányáruknál, valamint az élelmiszereknél mérték.
Agroinform - Beküldve: 22:1:32
2018.1.17.
Kedvezőbb áron juthatunk a halhoz - az adóváltozással csökkenhet a szezonalitás
A haltermelők nem jelezték, hogy emelnék az átadási árakat, így az áruházláncok azt ígérik, a teljes árelőnyt átadják a fogyasztóknak, ami abból fakad, hogy január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési halak forgalmi adója – derült ki a Világgazdaság körképéből, ami a Tesco, SPAR, Lidl, Auchan és Aldi tájékoztatásán alapul. Mindez elvileg 17 százalékos általános áresést hoz, de van olyan piaci szereplő, amely 22 százalékos kedvezményig is elmegy.
Agrotrend - Beküldve: 22:1:30
2018.1.17.
Könnyfacsaró vírusölő
Sokan lebecsülik a tormát, mint csípős, nem különösebben ízletes reszeléket, aminek a táplálkozási értéke is szerény. Ez igaz, ám gyógyhatása és könnyű termeszthetősége elegendő ok arra, hogy időről időre írjunk róla, különösen télvíz idején. Csodanövényként kezdte a Volga és a Don vidékén, ahonnan származik, ahol ma is az életerő jelképeként tekintenek rá, amit izzasztóan csípős íze, ereje is megtestesít. Gyógy- és fűszernövényként éltek vele már akkoriban is.
Szabad Föld - Beküldve: 22:1:22
2018.1.7.
Kéken világít a csirkehús a sötétben, amit egy ikrényi férfi vásárolt
Megnyugtató kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt, ő azonban ettől nem nyugodott meg. A jelenség a Kisalföld szerkesztőségében készült felvételen is jól látható. A hatóság laborvizsgálatok híján csak találgat, mitől világíthat a hús, de két lehetséges magyarázatot azért adott kérdésünkre.
Figyelő - Beküldve: 22:22:8
2018.1.6.
Békésben főzték az ország kézműves sörét
A Békésszentandráson működő Szent András Sörfőzde terméke lett idén az ország söre a Beerselection sörszaküzlet és a Beerporn.hu közös versenyén. A megmérettetésen ezúttal a hazai kisüzemi sörfőzdék saját maguk ajánlhatták ki a jelölteket, amelyek közül a fogyasztók választották ki a nyertest. Ennek alapján végül a huszonnyolc sörkészítő és termékeik alkották az idei mezőnyt, melynek tagjaira több ezer voks érkezett.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 11:14:44
2018.1.4.
Készül a jégbor: balatoni szüret decemberben
Csaknem egy hektáron szüreteltek cabernet szőlőt az Országh Pincészetnél. Jégbor készül a leszedett fürtökből. A jégbort kuriózumnak szánják, s reménykednek benne, hogy jövő év tavaszára elkészülnek vele. Nyáron szép időnk volt, kimagasló volt az idei termés, ezért döntöttünk úgy, hogy télen csaknem egy hektáron nem szedjük le a szőlőt – mondta el Országh Bernát. Hozzátette: a szőlőben a cukrok és egyéb oldott szilárd anyagok nem fagynak meg, csak a benne lévő víz és emiatt a fagyott szőlőből préselt bor koncentrált szárazanyag-tartalmú és magas savtartalmú lesz.
Magyar Mezőgazdaság - Beküldve: 21:2:44
2018.1.4.
Kitiltanák a gyantás módszerrel szűrt mézet az unióból
A magyar méhészek háromszor annyi mézet állítanak elő, mint amennyit belföldön el lehetne adni, de a Kínából érkező rossz minőségű dömpingárúval képtelenség felvenni a versenyt. A méz eredetének pontos feltüntetésével és bizonyos technológiai eljárások használatának tiltásával is szigorítanák a méz piacra jutását az Európai Unióban. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az Inforádiónak elmondta, a magyar méztermelők továbbra is versenyhátrányban vannak a főként Kínából érkező olcsó mézimporttal szemben az európai országokban.
Agrotrend - Beküldve: 20:55:3
2018.1.1.
Több élelmiszer áfája csökken januártól
Januártól 27 százalékról 5 százalékra csökken a fogyasztási célú halakra, illetve a sertés élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékének és belsőségének áfakulcsa. Januártól folytatódik az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése – emlékeztetett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Figyelő - Beküldve: 23:53:29
2018.1.1.
Elképesztő, mennyit költenek szilveszteri virslire a magyarok
Tavaly decemberben rekordmennyiségű, közel négyezer tonna virsli fogyott a kiskereskedelemben, ami értékben 2 százalékos növekedés 2015 decemberéhez képest. Ezzel a virsli decemberi értékbeli eladása közelít a négy és félmilliárdhoz, derült ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. A mártogatáshoz, illetve kísérőként használt mustár értékbeli teljesítménye hatvan százalékkal haladja meg a többi hónap átlagforgalmát.
Agroinform - Beküldve: 23:53:27
2017.12.31.
A halból sohasem elég!
Több halat fogyasztunk, mint a korábbi években, de még mindig van hová fejlődnünk! Folyamatosan nő, már évi hat kilónál jár a magyarok egy főre eső éves átlagos halfogyasztása, de lehetne még magasabb is – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Lévai Ferenc hozzátette, hogy e mennyiség kétharmada a karácsonyi ünnepek idején fogy el. Mint mondta, egyes tengerparti államokban akár az évi 70 kilogrammot is eléri az egy főre eső halfogyasztás.
Agroinform - Beküldve: 21:47:14
2017.12.29.
Nagyító alá kerülnek a virslik is...
A téli szezonális ellenőrzések időszakában, december 1. és 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei főként a nyers húsokat, a virsliket és más húskészítményeket, az alkoholos italokat, valamint édességeket, például az üreges csokoládékat és a szaloncukrokat ellenőrzik - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Agroinform - Beküldve: 23:33:15
2017.12.28.
Növekedett a magyar termékek aránya az élelmiszerboltokban
Most 80-85 százalék a magyarországi termék, ugyanis az a termék is magyar terméknek számít, amelynek alapanyaga hazai. Ennél a szintnél már aligha mehet lejjebb az import aránya, mert gyarmatáru és idényjellegű importtermék mindig lesz. De például az ízesített joghurtnál is a külföldi termékek visszaszorulására számítok, mert az élelmiszeripari beruházásoknak köszönhetően a hazai tejipar fejleszteni fog a következő években. - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Világgazdasággal.
Agrotrend - Beküldve: 22:9:23
   


Partnereink:

Az EU-Info OJ, AGRIC és RAPID
szolgáltatásaink támogatója:

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladat Fejezeti Kezelésű Előirányzat

Szakmai együttműködő partnerünk: Magyar Agrárkamara
Korábbi támogatóink: PHARE program (EU Kom. Strat.), International Visegrad Fund, FAO SEUR,
Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság

 

Aktuális támogatónk:


2004. június 21-2005. december 31.



Korábbi támogatóink:

OJ, Agric, RAPID, Midday
2003. február 14-2004. február 14.

SQL Adatbázisok
2003. február 8-2003. december 31.

Környezetvédelmi témák
2003. február-2003. december

 

A mai napon a dokumentumok száma a (1) HÍREK adatbázisban: 35131db, (2) OJ Adatbázisban: 11963db, (3) AGRIC adazbázisban: 16804db.

 

Az EU-INFO rendszerben szereplő, angolról magyar nyelvre történt gépi fordítások alapján keletkezett dokumentumok nyelvileg és jogilag nem lektorált anyagok, nem képeznek jogforrást, az azokban szereplő információk elsődleges célja a szakmai tájékoztatás.


Originally published in the official languages of the European Community in the Official Journal of the European Communities by the Office for Official Publications of the European Communities. Responsibility for the translation into Hungarian from the original English edition lies entirely with the translator or publisher.

Home - Hírek - Közlöny ("C", "L") - Agrár rendeletek - ADAT-bázis - Mi az EU-Info?

További felvilágosítás: GAK Kht., tel.: 28/521-120