| Élelmiszeráfa: Fazekas szerint későbbi időpontban dönthet a kormány
Későbbi időpontban születhet döntés az élelmiszerek áfa csökkentéséről – jelentette ki konkrétumok említése nélkül Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Televízió tegnap reggeli műsorában. Hozzátette: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) több lépcsőben vizsgálja, hogy az áfa mérséklése milyen költségvetési bevételkieséssel járna. Egy-egy adott termékre vonatkozóan pedig konkrét számításokat kell végeznie – szögezte le.
Mint ismert, a tárca korábban kiszivárgott háttértanulmányai a sertésnél, a baromfinál, a tejnél, a tojásnál, a kenyérnél és az étolajnál 5 százalékos áfa kulcs bevezetését tartották szükségesnek a mai 18 és 25 százalékos kulcsok helyett. A napokban négy meghatározó agrárágazati szervezet – a Baromfi Termék Tanács, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Tej Terméktanács és a Magyar Pékszövetség - sürgette, hogy a kormány a csökkentést minél hamarabb hajtsa végre. Korábban a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is jelezte, hogy indokoltnak tartaná az áfa mérséklését a zöldség-gyümölcs szektorban.
Agromonitor
|
|
Téma: Gazdaság
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:
|
2013.6.10.
|
|
A Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, hiszen a cég termékei több mint 20 országba jutnak el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken. A tárcavezető a cég egymilliárd forintos beruházással átalakított kiskunfélegyházi üzemének ünnepélyes átadásán vett részt.
|
Magyar Hírlap -
Beküldve: 0:16:58
|
|
2013.6.3.
|
|
Bevezeti a közraktározási biztosítékot a parlament által a napokban elfogadott javaslat. Ez a közraktározás felfüggesztése vagy az engedély visszavonása esetén használható fel, és kizárólag a letett áru kezelésével kapcsolatos, közvetlen költségek fedezetére szolgál. A közraktáraknak ráadásul elektronikus vagyonvédelmi rendszereket kell kiépíteniük, legkésőbb 2017-ig – áll a jogszabályban.
|
AgroLine -
Beküldve: 0:14:17
|
|
2013.6.1.
|
|
Hónapról hónapra átlagosan húsz százalékos bővülést ér el a hazai piacon a Gyulahús Kft. Az emelkedés valamennyi termékcsoportban érzékelhető — tájékoztatta lapunkat Daka Zsolt, a cég ügyvezetője. A szakember kérdésünkre elmondta, hogy a növekedés két alapvető tényezőnek tulajdonítható. — A piaci bizalom fokozatosan kezd helyreállni, így egyre több partnerrel állunk kapcsolatban — hangsúlyozta kérdésünkre Daka Zsolt. Az ügyvezető ugyanakkor kiemelte, hogy minden évben megfigyelhető egy általános, szezonális tendencia is. Mindez azt jelenti, hogy a kereslet május hónaptól kezdődően folyamatosan erősödik a húsipari termékek iránt.
|
AgroLine -
Beküldve: 0:44:45
|
|
2013.6.1.
|
|
Leváltották a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezetőjét - tájékoztatta Pápa polgármestere a társaság csütörtöki, rendkívüli közgyűlése után az MTI-t. Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta: a rendkívüli taggyűlésen Politzer József ügyvezetői megbízását visszavonták és munkaviszonyát azonnali hatállyal megszűntették, helyére határozatlan időre Uzsoky Andrást nevezték ki. A vezetőváltás okát nem indokolta.
|
Agroinform -
Beküldve: 0:14:22
|
|
2013.5.30.
|
|
A mintegy 500 millió darabra becsült tojásimport visszaszorítását szeretnék elérni a magyar tojástermelők, mivel ez számukra jelentős veszteség forrása - mondta a Baromfi Termék Tanács Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának szerdai ülésén. Végh László tájékozatójában kiemelte: a Magyarországra érkező mennyiségből csak mintegy 100 millió darab származik legális behozatalból, a többi a feltételezések szerint szürke- vagy feketeimport.
|
Agroinform -
Beküldve: 12:35:20
|
|
2013.5.30.
|
|
Öt-tíz százalékkal emelnék a baromfihús átvételi árát a termelők - értesült a Magyar Nemzet. A takarmányárak közel egy évig meredeken emelkedtek, az ebből adódó többletköltségeket azonban a baromfiágazat nem tudta érvényesíteni az áraiban. Emiatt az idén hat magyar baromfi-feldolgozó ment tönkre, jutott a csőd szélére - vázolta a lapnak az ágazat helyzetét a Baromfi Terméktanács elnöke. Fórián Zoltán, az Agrár Európa kft. szakértője szerint indokolt lenne az áremelés, mert a termelők költségei csak a közelmúltban kezdtek csökkenni, a magasabb előállítási költségeket pedig egyáltalán nem sikerült érvényesíteniük.
|
AgroLine -
Beküldve: 12:35:14
|
|
2013.5.29.
|
|
Az érintetteknek az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási kötelezettségnek 2013. május 31-ig kell eleget tenni. Az elektronikus bevallási felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal honlapján érhető el ügyfélkapus bejelentkezést követően. A bevallással kapcsolatos kérdésekben a NÉBIH Felügyeleti-díj Ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, vagy a felugyeletidij@nebih.gov.hu elektronikus levélcímen áll az ügyfelek rendelkezésére.
|
Farmit -
Beküldve: 11:31:22
|
|
2013.5.28.
|
|
Bár az elmúlt években jelentős finanszírozói verseny indult a dinamikusan bővülő és nyereséges agrárcégekért, a szektor hatékonyságát és versenyképességét rontó bizonytalansági tényezők a finanszírozói oldalon is erős fejfájást okoznak. A közösségi agrárpolitika átalakítása, a földtörvény, a szürke- és feketegazdaság iparági hatása számos kérdőjelet vet fel. A agárfinanszírozás aktuális kérdésiről Szabó Istvánnal, az OTP Bank, Ingatlan, Kisvállalkozási és Agrár Divízió igazgatójával beszélgettünk.
|
Agrárszektor -
Beküldve: 12:46:34
|
|
2013.5.28.
|
|
A fejlesztési miniszter vasárnap zárószavazás előtti módosító javaslatban kezdeményezte, a kormány kapjon felhatalmazást arra, hogy "állapítsa meg a mezőgazdasági termelők élő állat szállítását és a mezőgazdasági termények betakarítása idejére a mezőgazdasági termények szállítását végző saját gépjárműinek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályait".
|
Agrotrend -
Beküldve: 12:46:31
|
|
2013.5.23.
|
|
A BAT Pécsi Dohánygyár 2013 és 2014-re tervezett mintegy 15 milliárd forintos beruházásainak felfüggesztésére kényszeríti a dohány kiskereskedelmi árrésének növelése - közölte a társaság. Az Országgyűlés kedden az eddigi négy százalékról tíz százalékra emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját, ami drasztikus áremelkedéshez és a kereslet visszaeséséhez vezethet.
|
Magyar Hírlap -
Beküldve: 10:47:3
|
|
2013.5.21.
|
|
Tartozásainak csupán 70 százalékát fizetné ki az élőállat-beszállítóknak a Pápai Hús 1913 Kft., és azt is csak több részletben 2014 decemberéig. A fennmaradó 30 százalékról a termelőknek le kellene mondaniuk - a Világgazdaság információi szerint ezt üzente beszállítóinak a cég. A lap értesülései szerint minimálisan több tucat sertéstartót érint a csökkentett kifizetés. Becslések szerint több százmillió forintra tehető a húsüzem tartozása.
|
AgroLine -
Beküldve: 0:1:29
|
|
2013.5.21.
|
|
Márciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme: 14,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a februári 17,0 százalékos növekedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel. A burgonya viszont komoly árnövekedést produkált. A növényi termékek 20,5 százalékkal drágultak az előző havi 22,9 százalékot követően, az élő állatok és állati termékek árszintje 4,2 százalékkal emelkedett a februári 6,5 százalék után.
|
AgroLine -
Beküldve: 0:1:26
|
|